Az alábbi postban szeretnénk a Befag szalagparkettagyár Omnis és Hobbi termékeit bemutatni.

Befag Omnis szalagparketta:

  • Az Omnis termékek 1. osztályú termékek. Hibátlanok. 21 év gyártói garanciával.
  • Az Omnis termékek keletkező termékek, azaz a gyártás folyamán, vizuális ellenőrzés során kiválogatott termékek.

A parketta természetes, valódi fából készül, így megjelenése a természet adta változatosságot mutatja. A vásárlói ízlést kielégítendő, előre meghatározott, belső – a gyár saját magának meghatározott – szabályok alapján különböző válogatásokba sorolja a kész szalagparkettát vizuális megjelenés alapján, pl. natur, rustic, country, stb… A gondos alapanyag előválogatás ellenére, azonban így is előfordul, hogy egy-egy parketta szál nem felel meg ezen (véleményünk szerint túl szigorú) szabályoknak, így azt al-csoportba sorolja. Így keletkezik az Omnis termék. Sok esetben ez az eltérés annyira kis mértékű, hogy magunk sem tudjuk megmondani egy-egy szálról, hogy az miért lett Omnis, mi miatt nem fért bele az eredeti csoportba. Végerdényben laikusok által általában nem észrevehető eltérésekről van szó, de ha muszáj mégis valahogy jellemezni ezt az al-válogatást, az mondanánk: az eredeti válogatásnál kicsit mozgalmasabb, színszórosabb termékről van szó. Ismét kiemelnénk, hogy ezek az eltérések sokszor szinte észrevehetetlenek, vagy épp nem feltünőek, a fa mozgalmas megjelenését adják vissza, ritkán kell csak tudatosan elhelyezni kevésbé látszó felületre az ilyen színesebb szálakat.

  • Szívesen ajánljuk bárkinek ezeket a termékeket, mert jelentősen olcsóbbak a normál válogatású termékeknél,
  • ugyanúgy hibátlan, első osztályú termékről beszélünk,
  • 21 év gyári garanciával,
  • nagyon jó ár-érték aránnyal rendelkező parketta, akár egy jobb minőségű laminált padló árában!

Mint a Befag szalagparketta gyár hivatalos Outlet áruháza, több ezer négyzetméter Omnis parkettát tartunk raktáron, melyek azonnal meg is vásárolhatók budapesti bemutatótermünkben, ahol minden termékünk ki van állítva és megtekinthető. Az aktuális kínálatunkat itt tekintheti meg: Link

Befag Hobbi szalagparketta = 2. osztályú parketta:

  • 2. osztályú, azaz hibás termék! A gyártás folyamán a gyártósorról óhatatlanul kikerül hibás termék, melyet a gondos minőségellenőrzés során kiszűrnek. Így biztosítva, hogy a normál termékek esetében gyakorlatilag nulla a reklamáció. Ha van is, az maximum szállítási sérülésből, egyedi – a helyiség rossz klimatikus viszonyaira visszavezethető, vagy kivitelezési hiba miatti reklamáció.

A hibák jellegüket tekintve lehetnek:

  • felületkezelési – lakkozási vagy csiszolási hiba – egyértelműen látszó felületi sérülés,
  • szerkezeti – kisebb részen hiányzó, sérült klikkrendszer, nem befolyásolja a termék szerkezeti integritását,
  • gyártási pontatlanság – 3 sávos termékeknél előfordul, hogy egyes lamellák illesztése nem tökéletes, hézagos.
  • A Hobbi (csaphornyos rendszer esetén “Vario”) szalagparkettákra garancia nincs, mivel hibás termék.
  • A gyártó ajánlása szerint maximum 10-15m2-es szobákba érdemes fektetni, 10-15%-os hulladékkal kalkulálva. De így sem garantált, hogy hibátlan felületet kapunk, óhatatlan, hogy beépítsünk látszó hibákat. Bár ezt előre tervezve, beépíthetjük a szekrény, ágy alá…
  • Hibás, de cserébe olcsó: az 1. osztályú termékekhez viszonyítva akár 40-70%-kal is olcsóbb lehet.
  • Barkács affinitással rendelkező, vállalkozó kedvű vásárlóknak ajánljuk, akik vállalják a többletmunkát, előválogatást, tervezve lerakást...
  • Tipp: Sokszor megtalálható kínálatunkban ugyanazon gyártás első és másod osztályú terméke, így ha van kedve kicsit barkácsolni, vegyesen, 1/3-2/3 arányban megvásárolva csökkenthető a parketta átlagára.
  • Az alábbiakban közzétesszük a gyár hivatalos állásfoglalását a Hobbi (klikkes) és Vario (csap-hornyos) szalagparkettáiról:

A HOBBI (VARIO) készparketta nem szabványos, 2 osztályú, hibás termék, melyből azonban bizonyos többletmunkával és többletanyag felhasználásával megfelelő padlóburkolat készíthető.

A többletmunka esetenként hibakiejtést vagy a járófelület kisebb-nagyobb folytonossági hiányának pótlását, kikenését, valamint az egyes parkettaszálak esztétikai megjelenés szerinti csoportosítását, sorolását is jelentheti. A termékben előforduló hiányosságok egy része a beépítés után nem látható, nem igényel beavatkozást. Pl.: a hosszanti loc-profil töredezett, (a hosszanti csap és horonykialakítása hiányos) de illeszthető; a loc-profil néhány középréteglécnél hiányos; a középréteg lécek közt nagyobb hézagok vannak; a végoldali loc-profil hiányos, (a végoldali csap és horony kialakítása hiányos) de összeépíthető, jól zár a járófelület; stb.

A hiányosságok egy része hibakiejtést igényel. Pl.: a végoldali loc-profil (a végoldali csap és horony) olyan mértékű hiánya, amikor a járófelületen sem zárható össze a parketta; feltűnő lakkozási hiba, ami többnyire foltszerűen jelentkezik; a járóréteg illesztési hiányossága a parkettán belül; stb.

A hiányosságok egy része hézagtömítéssel pótolható. Pl.: élkiszakadás a járófelületen; keskeny járóréteghiány a parketta szélén bizonyos hosszúságban; repedt, kikenetlen göcs; a járóréteg illesztési hiányossága a parkettán belül; stb.

A hiányosságok egy része kisebb esztétikai értékcsökkenést jelent. Pl.: nagyobb mértékű járófelületi hiány kikenéssel javítva; kisebb-nagyobb karcolódások, benyomódások a felületen; esetleges szemcsés lakkozás; egyes parkettaszálak eltérő fényessége; illesztési, szintbeli pontatlanság; stb.
Nagyobb mértékű íveltség is előfordulhat a parkettában, melynek beillesztése nagyobb figyelmet igényel.

Más hiba is lehetséges. A hiányosságok általában nem halmozottan fordulnak elő. A termék a járófelület esztétikai megjelenése szerint nem, csak a fafajazonosság mértékéig osztályozott.

A HOBBI termékek vásárlásánál érdemes 10%-15% vágási veszteséggel számolni. A termékre garanciális igény nem érvényesíthető.